Immunerősítés gyerekeknek

A gyermekek immunrendszerét – közösségbe kerüléskor különösen – folyamatosan kórokozók, baktériumok, vírusok, paraziták támadják. Amikor gyermekünk érintkezik egy beteg társával vagy megvágja a kezét, akkor az számít, hogy abban az adott pillanatban a gyermek saját védekező rendszere hatékony-e annyira, hogy azonnal támadásba lendüljön a szervezetbe kerülő kórokozókkal szemben. Készenlétben áll-e gyermeked immunrendszere és megfelelő immunválaszt ad-e vagy sem.

Immunrendszer

  • A szerzett immunrendszer a születés után csak fokozatosan, hosszú évek alatt alakul ki. A védőoltásokon és különböző fertőzéseken keresztül csak lassan tanulja meg a szervezet felismerni az egyes kórokozókat, hogy aztán ugyanazokra legközelebb megfelelően reagálni tudjon.
  • A veleszületett, ősi immunrendszer a túlságosan steril, higiénikus környezet miatt (melyben élünk) sokkal kevésbé aktív, ami miatt nem képes semlegesíteni az új és váratlan fenyegetéseket.

Béta-glükán

Természetes összetevő, mely a veleszületett immunfunkciókat készenlétben tartja a nap 24 órájában.

Béta-glükán tartalmú és natúr gyümölcs-és zöldség koncentrátumok:

  • Azoknak a gyereknek ajánlott, akik közösségbe járnak, így fokozottan ki vannak téve a különböző fertőzéseknek,
  • Legyengült immunrendszer esetén
  • Az őszi-téli-tavaszi hónapok alatt folyamatosan,
  • Meghűlés, torokfájás, gyulladás vagy egyéb megbetegedés első jelére nagyobb adagban javasolt.
2,5 – 3 éves kortól

Bioconnect Kids szuperlekvár
béta-glükánnal

  • kiváló, részben bio minőségű alapanyagokból készült szuperkoncentrátum
  • 2,5 – 3 éves kortól javasolt, ha gyermeked már óvodás vagy kisiskolás
  • meggy, cékla, csicsóka, vörös szőlő tartalmú
  • immunrendszert aktiváló béta-glükánt tartalmaz, napi 120 mg/adag
  • magas flavonoid és antioxidánstartalom
  • napi gyümölcs-zöldségbevitel pótlására
  • hatékonyságban ugyanúgy működik mint a Manó Manna Elixír, csak más a gyümölcs-zöldség összetétele
Ára: 6 090 Ft
2,5 – 3 éves kortól

Manó Manna Elixír béta-glükánnal

  • kiváló, részben bio minőségű alapanyagokból készült szuperkoncentrátum
  • 2,5 – 3 éves kortól javasolt, ha gyermeked már óvodás vagy kisiskolás
  • bodza, csicsóka, almarost, vörös szőlő, fekete ribizli, cékla, fekete berkenye, meggy, áfonya tartalmú
  • immunrendszert aktiváló béta-glükánt tartalmaz, napi 120 mg/adag
  • magas flavonoid és antioxidánstartalom
  • napi gyümölcs-zöldségbevitel pótlására
  • hatékonyságban ugyanúgy működik mint a Bioconnect Kids Szuperlekvár, csak más a gyümölcs-zöldség összetétele
Ára: 6 490 Ft
1 – 3 éves korig

Mini Manó Manna Elixír
(mini manólekvár)

  • kiváló, részben bio minőségű alapanyagokból készült szuperkoncentrátum
  • 1 – 3 éves korig javasolt, ha gyermeked már bölcsődés vagy rendszeresen közösségbe jár vagy nagyobb testvérei miatt ki van téve a fertőzéseknek
  • bodza, csicsóka, almarost, vörös szőlő, fekete ribizli, cékla, fekete berkenye, meggy, áfonya tartalmú
  • immunrendszert aktiváló béta-glükánt tartalmaz, napi 60 mg/adag
  • magas flavonoid és antioxidánstartalom
  • napi gyümölcs-zöldségbevitel pótlására
  • ugyanaz a gyümölcs-zöldség összetétele mint a Manó Manna Elixírnek, csak fele annyi béta-glükán adagot tartalmaz
Ára: 6 190 Ft
Dr. Ketskés Norbert válaszol

Mire jó a béta-glükán?

Az (1,3-1,6) béta-glükán az egyik legjobb példa arra, hogy szervezetünk védekezőképességét teljesen természetes hatóanyagokkal is erősíthetjük.

  • Tapasztalataim szerint a béta-glükán:
  • modulálja az immunrendszert
  • erősíti az ellenálló képességet a legtöbb mikroorganizmussal szemben, legyen szó vírusos vagy bakteriális fertőzésekről,
  • csökkenti a megbetegedés esélyét, és csökkenti a megbetegedés súlyosságát
  • hozzájárul a felső-légúti rendszer egészséges működéséhez
  • mérsékelheti a stressz egészségkárosító hatásait, mind fizikai, mind mentális értelemben,
  • csökkentheti az allergiás megbetegedések kialakulásának kockázatát, a már meglevő allergiás tünetek súlyosságát mérsékli.
Minden korosztálynak (már 8 hónapos kortól)

Mennyibe kerül?

  • kiváló, részben bio minőségű alapanyagokból készült szuperkoncentrátum
  • bodza, csicsóka, almarost, vörös szőlő, fekete ribizli, cékla, fekete berkenye, meggy, áfonya tartalmú
  • már kisbabáknak is 8-10 hónapos kortól
  • napi gyümölcs-zöldségbevitel pótlására
  • magas flavonoid és antioxidánstartalom
  • nem tartalmaz béta-glükánt
Ára: 5 990 Ft

Véleményekre vagy kíváncsi?

Olvasd el elégedett Anyukák véleményét a béta-glükános szuperkoncentrátumokról

Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot.

Az étrend-kiegészítők a hazánkban is érvényben levő európai uniós szabályozás szerint olyan élelmiszerek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat vagy egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat, egyenként vagy kombináltan. E termékek a hivatalos állásfoglalásnak megfelelően nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, s nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére.

Termékeinknél szereplő leírások nem hivatalos egészségügyi megállapítások, hanem szakértői ajánláson, tudományos publikációkon és fogyasztói visszajelzésen alapuló tapasztalatok.

Kosár
17 900 Ft felett INGYENES kiszállítás | Szállítási idő: 1 – 4 munkanap
17 900 Ft felett INGYENES kiszállítás | Szállítási idő: 1 – 4 munkanap
Bejelentkezés

Nincs fiókod?

Kezdd el gépelni a keresett termék nevét.
Webshop
0 items Kosár
Fiókom